|
Egy év börtönt kapott az egérszabadító
Túl enyhe ítéletet hoztak egy állatvédő ügyében, ezért a fellebbviteli bíróság megszigorította azt: 12 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki betört egy állatkísérleti laboratóriumba és több száz egeret ellopott.
A 39 éves Keith Mann 2003 december 13-án tört be a dél-angliai Hamphshire-ben egy laborba, ahonnan dokumentációt és 695, kísérletre váró egeret vitt el. Ezért első fokon áprilisban 230 óra közösségi munkára ítélte őt a bíróság.
A fellebbezés során az ítéletet letöltendő, egy éves börtönfüntetésre súlyosbították azzal az indoklással, hogy azért, mert egy tett erkölcsileg igazolható, még nem lett kevésbbé illegális és amíg az ilyen törvénytelen tevékenységekkel nem számolnak le, addig gyakorlatilag anarchia van. Mann ezen kívül 6 hónap börtönbüntetést kapott a bíróság megsértéséért, amit szintén le kell töltenie az egy év után közvetlenül.
Mann bevallotta, hogy betört a Wickham Laboratories egyik létesítményébe, állítása szerint azért, hogy megmentse a kísérletektől az egereket. Szerinte a kísérletek törvénytelenek voltak és engedély nélkül zajlottak volna. A bíróság ezt a kérdést nem vizsgálta.
Az állatvédők egyébként régóta figyelemmel kísérik a Wickham falain belül folyó kutatásokat. A BUAV (British Union for the Abolition of Vivisection) már 1993-ban is gyűjtött bizonyítékokat a kegyetlen kísérletekről és az állatok elégtelen tartási körülményeről, melyek számos fizikai sérülést okoznak nekik.
Az állatok kivégzéséhez használt CO2-kamra törött vezérlőegysége miatt lehetetlen volt beállítani azt a gázmennyiséget, ami az állatok humánus és gyors megöléséhez szükséges. Máskor, amikor a készülék használhatatlanná vált, hetekig a személyzetnek kellett kitörnie több száz egér nyakát. (Bővebben a BUAV oldalain.)
A Wickhamban többek között Botox-tesztek is folynak; 2003-ban naponta több, mint 600 egeret öltek meg azért, hogy a ráncokat kisimító, az öregedés látható hatásait enyhítő szert vizsgálják.
A Botoxot a bébiegerek gyomrába fecskendezik; először az izmaikat bénítja le, majd elvezstik látásukat, remegni kezdenek, majd gyakorlatilag megfulladnak. A részlegesen már betiltott LD50 teszt során azt a mennyiséget keresték, amitől a kísérleti állatok fele elpusztul. A túlélőknek aztán kitekerték a nyakát vagy elgázosították őket. (Bővebben a StopWickhamAnimalTesting oldalain.)
|