Csoportszellem - a majmok veszte

Az afrikai drillek szociális ösztöneik miatt könnyen válnak az orvvadászok prédájává

A drillek hatalmas majmok, melyek igencsak ragaszkodnak egymáshoz; nagyobb csoportokban élnek együtt, és ez megkönnyíti, hogy az orvvadászok egy rajtaütéssel több tucatnyit is legyilkohassanak belőlük.

Az orvvadászatnak és a drillek élőhelyéül szolgáló esőerdőket kipusztító megdöbbentő mértékű fakitermelésnek köszönhetően az elmúlt években a drillpopuláció a súlyosan veszélyeztetett szintre jutott.
"A baj az, hogy ezek az állatok nagy csoportokban élnek, és amikor levadásszák őket, akkor az egész csoportot kiirtják" - mutat rá Karen Killmar, a San Diego Zoo egyik munkatársa. - "Soha nem hagyják el egymást."

A majmok súlya meghaladhatja a 30 fontot is és ezzel a világon a legnagyobb majmok kategóriájában tartják számon őket.

A drilleknek élénkrózsaszín hátsójuk és fekete, fehérrel csíkozott arcuk van. Elsősorban az Afrika nyugati részén (Aranypart) található esőerdőkben élnek a Nigériától Kamerunig terjedő területen. Ez a terület a szakértők szerint ma percről percre csökken...

"A faszállító utak, a könnyen beszerezhető fegyverek és ilyesmik nem voltak itt 20, 30 évvel ezelőtt. Ezeknek köszönhető, hogy az egész kicsúszott az ellenőrzés alól" - vélekedik Jim Moore, a san diego-i California Egyetem antropológusa.

Drillek és Mandrillok

A drillek és a mandrillok rokonok - az átlageurópai számára azonban valószínűleg csak az utóbbi ismert. És hogy miért? Mert a mandrill rikítóbb, színesebb, mint a drill, és az állatkertek előszeretettel "szereznek be" maguknak belőle egy-egy példányt. (A budapesti állatkertben is található mandrill.)
A barázdáltarcú páviánoknak jelenleg két faja él; földrjazi elterjedésük választóvonala Kamerun közepén fut. Ettől a vonaltól északra élnek a drillek (Mandrillus leucophalus) és délre a mandrillok (Mandrillus sphinx).
Néhány nyelvben rövidfarkú páviánoknak is nevezik őket, mert nagyon rövid, szőrös farkuk feltűnően mered felfelé színpompás hátsójuk fölött.

A mandrillok és a drillek bundája hasonló színű, előbbinek azonban szakálla élénk citromsárga, orra és orrkörnyéke cinóberpiros, pofaduzzanatai búzavirágkékek, fekete barázdákkal. A drill oldalszakálla ezzel szemben fakófehér, arca fekete.

Mindkét állat szívesen mutogatja a fenekét - ez náluk a barátság és megbékélés jele. A nőstények és a fiatal egyedek jelentéktelennek tűnnek a színpompás hímek mellett; a családfők rikító külseje a váratlan betolakodókat hivatott elijeszteni. A családfő nemcsak külsejében riasztó; vehemensen védi a közösséget és magabiztosan megtámadja, lerohanja az őket fenyegető ellenséget. Sajnos az orvvadászok ellen nem sok esélye van...

Harc a bushmeat ellen

Afrika aranyparti esőerdeinek őslakosai, a pigmeusok többezer éve vadásszák a drilleket és a többi vadállatot. Csakhogy ők pusztán saját túlélésükért és ellátásukért vadászták ezeket az állatokat és nem sodortak a kihalás szélére egész fajokat, ahogy azt ma a vad- és orvvadászok teszik.

Az emberszabású majmok élelmezés céljából történő vadászata (bushmeat) ma már törvényesen be van tiltva, ám az ilyen távoli vidékeken a betartatás igen nehéz. És a veszély egyre nő, ahogy a civilizáció rátelepszik az esőerdőkre.

Az állatok megmentése érdekében a szakemberek rendszeresen hosszas vitákba bonyolódnak a bennszülött főnökökkel, akik a drillek által lakott esőerdőkért felelősek. Azt remélik, ha sikerül természetvédelmi területté nyilvánítani ezeket a területeket, akkor a megmaradt, különböző majompopulációk biztonságban lesznek a vadászoktól.