Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Tűzoltók segítettek a cicamentésben

Bravúros állatmentést hajtottak végre Budapest legnagyobb állatotthonának önkéntesei a Tűzoltóság segítségével.


A XI. kerületben egy fiatal, cirmos-fehér cica péntek éjjel felmászott egy fára és nem tudott lejönni. Először a lakók illetve a gazdája próbálta leszedni a megriadt állatot, de ahogy teltek a napok, ő csak egyre magasabbra menekült.

A Noé Állatotthon Alapítványt kedden értesítette az egyik negyedik emeleti lakó; ekkor a cica már méterekkel az emelet fölött, egész a fa tetején kapaszkodott, körülötte varjak köröztek.

A vékony ágak tetején kuporgó cica helyezete lehetetlenné tette, hogy akár létrával, akár alpinista felszereléssel a közelébe férkőzzenek, ezért az állatvédők a Tűzoltóságtól kértek segítséget. A XI. kerületi Tűzoltóság perceken belül megérkezett a helyszínre, majd az egyik tűzoltó és az alapítvány egyik önkéntese a villanyvezetékek között lavírozva megközelítette a cicát, akit több órás munka után végül szerencsésen sikerült lejuttatni a kb. 25 méteres magasságból.

Bár karmai beszakadtak, tappancsai véreztek és a 4 napos koplalás után igen kiszáradt, Sony cica nem szenvedett komolyabb sérülést és nagyon boldog volt, hogy újra gazdája ölében lehet.
A környékbeli lakók végig figyelemmel kísérték az eseményeket; egész tömeg gyűlt össze a helyszínen és végül hatalmas tapssal jutalmazták az állatmentőket. Sony és gazdája első útja természetesen az állatorvoshoz vezetett...

A fotókat készítette: Lars-Erik Sipos























2005. március 22.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó link:
Noé Állatotthon Alapítvány

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek