Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Emberi sejteket tartalmazó chipet készítenek a japánok

A japán kormány humán embrionális sejteket tartalmazó, magas érzékenységű félvezetők kifejlesztésén kísérletezik. A chipeket alternatív toxicitási tesztekben fogják alkalmazni, melyek hamarosan felváltják majd az állatkísérleteket.

Foto: Sandia National Laboratories A kutatásokat egy speciális tudóscsoport végzi, mely állami intézmények szakembereiből, a Tokiói Műszaki Intézet munkatársaiból, valamint vegy- és gyógyszeripari termékgyártók kutatóiból áll. A környezetvédelmi minisztérium szerint az 1 mm2-nél kisebb, élő sejteket tartalmazó chip 5 éven belül elkészül majd.

Az előzetes tervek között olyan érzékelők szerepelnek, melyek az emberi tüdő sejtjeit felhasználva a levegőben található szennyező anyagokat jelzik, vagy épp májsejtek segítségével a különböző toxikus anyagok szintjét mérik.

Foto: http://www.nmsi.ac.uk/ A készülő bionikus chipek az emberi sejteknek azt a tulajdonságát használják ki, hogy különböző toxinoknak és vegyületeknek kitéve elektromos áramot termelnek, vagy alig észlelhető alakváltozáson mennek keresztül.

A tudósok azt remélik, hogy az új technológia helyettesíteni fogja az állatokon - pl. egereken, nyulakon, majmokon, stb. - végzett toxicitási teszteket, melyek darabja akár 500 000 yenbe (több, mint egymillió forintba) is kerülhet. Ezek az állatkísérletek ráadásul csak egyetlen fajra érvényes eredményt adnak, melyet aztán egyébként is ellenőrizni kell más módszerekkel, mielőtt emberre alkalmazhatnák.

Kata
2002. augusztus 19.

Kapcsolódó cikkeink:
Állatkísérletekről szóló cikksorozatunk első része - Etika
A cikksorozat második része - Történelem
A cikksorozat harmadik része - Tudomány
A cikksorozat negyedik része - Alternatív módszerek
A cikksorozat ötödik része - Toxicitási tesztek
A cikksorozat hatodik része - Kozmetikai kísérletek és "génpiszka"
A cikksorozat hetedik része - Hadiipar
A cikksorozat nyolcadik része - Az értelmetlen kísérletek A cikksorozat kilencedik, befejező része
Bridget Bardot az állatok jogaiért
Szükségtelen állatkísérleteket végez a DuPont és a Honeywell
Zöldek-e a zöldek? - szponzorált gyilkosság
Lord Sainsbury, a véreskezű
Összeállításunk az állatkísérletekről
Csimpánzok az EU kínzókamrájában
Tiltakozó akció a HLS labor ellen
Kinek van joga az élethez? - A kóbor ebek szike alá valók?
Emberi jogok védelmezői az állatkísérletek ellen

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek