Madártörténetek



Egy varjú gyásza

Már 6 éve tart. A történet egy őszi napon kezdődött. Kutyám izgalomtól lihegve a kertbe hívott, jelezve van ott valami, ami nem oda tartozik, vagy talán segíteni kell.
Szimata igaz volt. Köveken kuporgott egy varjú, lógó, törött szárnnyal. Befogtuk, hogy megmentsük a macskáktól. Sebe sajnos már nagyon elfertőződött. Az állatorvos semmi jóval nem bíztatott. A házi ápolás nem segített és nem is evett.
Bízva a csodában - és legalább ne legyen egyedül - elvittük a városon túli, őszi letarolt kukoricatáblára. Ott felugrott egy szárhalmaz tetejére és figyelt körbe-körbe. Mi hiába kémleltük az eget, sehol egyetlen madár sem! Eljöttünk, ő nézett utánunk és hallottuk a hangját távolról is, hogy kár-kár-kár.
Hazaérve a házak felett még egyszer elnéztünk abba az irányba, ahol hagytuk.
Talán hihetetlen, de igaz! Egy kisebb felhőnyi varjú keringett felette. Micsoda szuper természetes rádió adó-vevővel rendelkezett varjunk, hogy segélykérő hívására perceken belül, - ki tudja honnan - de ott termettek társai.
A történet itt véget is érhetne. De nem! Az igazán elgondolkodtató események csak ezután következnek. A kerten túl, a szomszédos házak TV antennáin a következő hetekben naponta két-három alkalommal ott ült 7-8 feketedolmányos, kettesével! De egy mindig külön, egyedül! Néztek abba az irányba, ahol társukat utoljára látták. Néha el-elrepültek a hely fölött. Gyászoltak. Megdöbbentő az, hogy már 6 éve tart, és a fészekrakás - családalapítás idején - így tavasszal ott voltak és vannak a TV antennákon. Figyelnek! Egy, a társ most is külön. Egyedül! A többiek elmennek, ő még marad napokig, hetekig. A gyászoló csoport évenként kétszer jön; tavasszal és ősszel.
A párját vesztett társ, gyakran és nagyon szomorúan károg. Nem és nem felejtenek. Mindez mit jelent? Ki tudhatja? Milyen titkokat rejt a viselkedésük? Nem tudom.
Meseszép hűséget, együvé tartozást egy életre? Talán tudnak valami olyat, amit mi emberek nem? Pedig ők csak sokat szidott és néha kellemetlennek tartott kányák.

	E sorok írója Keglovics Gabriella, Nagykanizsáról. A nyugdíjas hölgy kertjében számtalan madár lakik, ismeri, figyeli az életüket, a mindennapi gondjaikat, örömüket-bánatukat, amit most papírra is vetett rövid történetek formájában. A kedves kis írásokból megtudhatjuk, hogy miként "tudósítanak", riasztanak, cseverésznek, szomorkodnak vagy épp gyászolnak a madarak.

Zöldike és a kutyám esete

Egyik téli napon vásárlásból hazaérve kutyám nagyon izgatottan fogadott a kapuban. Tudtam, valami szokatlan történt.
Fut előttem, hív, halkan nyüszít. Valamit mutat a palánk mellett. Én nem látok semmit. Próbáltam megnyugtatni, nincs mit nézni. Talán egér lehetett, ami rég továbbállt. Ott akartam hagyni, de ő nem engedett, utamat állta, további keresésre ösztönzött.
Hát jó - gondoltam - jobban utánanézek, nyugodjon meg, nincs mit keresni. Igaza volt kutyámnak. A sarokban, a téliesített virágcserép között ott verdesett kétségbeesetten egy zöldike. Ennivalót kereshetett és beszorult. Óvatosan megfogtam. Kis szívének hihetetlen gyors dobogását talán csak egy komputer tudta volna számlálni. Súlya pár gramm lehetett. Megmutattam kutyámnak is, örömében izgatottan szagolt feléje. Kivittem az udvarra, kutyám jött velem. Leguggoltam, hogy lássa kutyám is mi fog történni. Szétnyitottam a marokra zárt tenyeremet. Nagyon hangos csicsergéssel a zöldike felrepült. Tett egy félkörszerű kanyart az udvaron. A csoda, a remény, a társhoz való tartozás itt is jelen volt. A bokrokból, az ott várakozó párja villámgyorsan mellécsapódott és nagy örömcsicsergéssel eltűntek a szitáló hóesésben.
A madárka életét megmentő kutyám pedig nagy dicséretet és a szokásosnál is nagyobb jutalomfalatot kapott.
Én pedig sokáig tenyeremben éreztem a reszkető kis testét és csipetnyi karmocskái finom motoszkálását.

Örömteli családi esemény Fecskééknél

Kora reggel arra ébredtünk, hogy nagyon nagy csicsergés hallatszik az eresz alól.
Rohan mindenki, …jaj csak nehogy macskatámadás legyen a fecskék ellen.
Riadalmunk örömmé vált. Seregnyi fecske tolongott a fészek körül. Kikeltek a kisfecskék! Más fecskepárok jöttek ünnepelni! Nagyon izgalmas volt látni, ahogy a fészek előtt elrepültek. Törvényük szerinti sorrendben minden fecske a fészek előtt elrepült, azaz egy-két másodpercre lebegve megállt, majd továbbrepült. A boldog fecskepár egyike a fészekben, a másik a fészek mellett ülve fogadta a gratulációkat. Amikor valamennyien megadták a lebegő tiszteletet - elrepültek.
Hogy honnan tudtak az új család születéséről - nem tudom. De egy dolog biztos: hogy állatot bántani soha, de soha senkinek sem szabad.
Ezzel tulajdonképpen be is zárhatnám az esemény leírását, de nem, mert van mit mondani. Az ő kis hétköznapjaikban is küzdeni kell a mindennapi létért. Egy harmadik, a párját vesztett fecske szintén az eresz alatt lakott. Ő egy szép tavaszi napon a hosszú útról egyedül tért vissza. Részt akart venni a szóban forgó fészek felújításában, de lakói nem engedték. Többször láttam, hogy az etetésben is részt akart venni, mert a csőrében ennivalót hozott. Ott lebegett a bejáratnál, de leszállni sem engedték a kicsik szülei. Ugyanis egyikük mindig otthon maradt, őrnek.
Volt olyan is, hogy elkapták a pár nélkül maradt fecskének a szárnyát és meglógatták! Családi önállóság vagy féltékenység volt? Ők biztosan tudják. Az újszülöttek pedig hamarosan szárnyra kaptak és elrepültek élni a saját életüket.

További állattörténetek:

Cafi kutya
Nagyon hideg volt. Fáztam. Borzasztóan fáztam és nagyon éhes voltam. Hetek óta nem ettem rendesen, csak amit nagy ritkán odavetett valaki elém, vagy amit a szemétben találtam. Már persze, ha nem vették el tőlem. Mert nagyon féltem mindenkitől.

Bocsánat, hogy sorsára hagytam a kutyám...
Bent ültem az irodában, körülöttem kutyák és macskák. Épp egymással versengve igyekeztek felkapaszkodni az ölembe, amikor megszólalt a telefon.
-Halló, kivel beszélek? -Jónapot....Nem, nem ismer. A nevem nem fontos, én csak..már egy ideje próbálom hívni magukat. Bocsánatot akartam kérni. -Bocsánatot? - kérdeztem megrökönyödve. -Igen, bocsánatot; bocsássanak meg, amiért sorsára hagytam a kutyám.

Persephone elment...
Állatmentő vagyok. Edzett acélból vagyok. Megállok az út szélén egy sérült állatnál, csupasz kezem a tátongó sebbe nyomom, hogy elállítsam a zubogó vért. Állatmentő vagyok. Edzett acélból vagyok. Fegyver torkolata előtt állok és egy megláncolt kutya életéért könyörgök; egy kutyáért, akiről a "gazdája" azt hiszi, az ő tulajdona és úgy használhatja ki, ahogy neki tetszik.

Kölyöksors
Nem igazán emlékszem a helyre, ahol születtem. Szűk volt és sötét, és az emberek sohasem játszottak velünk. Emlékszem Anyura és az ő puha bundájára, aki sajnos gyakran beteg volt és sovány. Alig tudott tejet adni nekem, a bátyáimnak és a húgaimnak.

Illawarra és az öt sziget
Három harcos élt messze kint egy kis szigeten az óceánon. Már régota ott éltek és mivel ez egy kis sziget volt, az étel kezdett elfogyni. A nagy probléma az volt, hogy csak egy csónakjuk volt. Úgy hivták őket, hogy Whale (vagyis Bálna), Koala és Starfish (Tengeri csillag).

Kutyák, macskák, barátságok
Már kiskoromban nagy figyelmet fordítottam az állatvilágra, és mivel akkoriban csak egy kertvárosi házikó jelentette a nagy kalandot, hát onnét gyűjtöttem tapasztalatokat a háziállatok fellelhető táborából.

Lex története
Történetünk Csepelen játszódott 1996 táján... Itt jelent meg egy napon ő, az "ordas" színű, egy évesnél is fiatalabb német juhász keverék kan kutya. Elveszett, vagy kidobták, senki sem tudta. Utolsó helyén, egy kislánynál még egy napot sem tölthetett: a szülei nem engedték, hogy befogadja, ezért újra az utcára került.

Szergej Jeszenyin: A kutya (Képes Géza fordítása)
Mint tűzvirág, elnyílt a hajnal,
s fakó gyékényen, suta
szalmakunyhóban hét piros
kölyköt fiadzott a kutya.

Az új gazdi
Szóval az úgy kezdődött, hogy van nekem Drazsé, a vadászgörény. Köztudott, hogy Ő ragadozó állat. Gondoltan egy merészet és elhatároztam, hogy veszek neki egy egeret. Megenni....

Hazaértem!
Az életem csodálatosan indult. Igazán jó helyre pottyantott a gólya. Csodálatos babakorom volt. A tesókkal és a mamával egy boldog nagy család tagjai voltunk. A folytatással sem volt gond, elkerültem egy másik családhoz, ahol szerettek, igaz csak egyedül voltam négylábú, de perben, haragban nem álltam senkivel.

A szeretet fája...
Prézli kutya sokáig volt a Minimenhely lakója. Én vittem oda attól az orvostól, ahova agyvérzése után került. Csak annyit tudtunk róla: félig lebénult, de már sokkal jobban van, szinte kutya baja...

Frenky története
18 éves lettem és elköltöztem otthonról. Imádom az állatokat, és éreztem magamban annyi felelősségtudatot, hogy magamhoz vegyek egy kutyust. A nővéremék boxereket tenyésztenek, és kértek, várjam meg a következő almot. De én mindenképpen menhelyi kutyust akartam.

Félszemű Burkus
Félszemű Burkust, a fiatal kuvasz kant saját gazdája főbelőtte. Hogy miért, azt csak találgatni lehet, de nem csoda, hiszen - állítják a szemtanúk - már más kutyájára is rálőtt korábban.

Hét hónap egyedül...
Hét hónap gazdi nélkül egy kutyának szenvedés. Hét hónappal ezelőtt, tavaly szeptember 25-én Szmöre kiköltözött a MiniMenhelyre. Addig egy nagy állatvédő szervezet gondoskodott róla, ám hirtelen úgy döntöttek: elaltatják.

Tovább a teljes tartalomhoz