Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Kutyakínzások

Két kutyakínzás is történt a napokban vidéken; mindkettőnek rendőri segítséggel vethettek véget az állatvédők.

Az egyik eset Kaposváron történt, ahol házőrző kutyáját próbálta "megnevelni" gazdája oly módon, hogy kikötötte őt egy fához, zacskót húzott a fejére és egy ásóval ütlegelni kezdte. Az 59 éves nő azzal indokolta tettét, hogy az eb kárt okozott neki és nem volt elég engedelmes.
A szomszédok azonnal értesítették a kaposvári állatvédőket, akik a helyszínre siettek és dokumentálták az állatkínzást, valamint kihívták a rendőröket. Az állatvédők feljelentést tesznek a rendőrségen állatkínzás ügyében.

A másik helyszínen, Nagykanizsán csak az egyik kutyát sikerült megmenteni az állatvédőknek, a másikat ugyanis már halva találták a lakatlan ház mögött, ahol láncra verve éhen pusztult.
A bejelentést ebben az esetben is a szomszédok tették meg, a másik kutyát ugyanis gazdái - talán hetekkel ezelőtt - bezárták egy Wartburgba, ami a ház mögött állt, így az utcáról alig volt látható.
Az Élettér Állatvédő Egyesület azonnal értesítette a rendőrséget, így a rottweilert sikerült kiszabadítaniuk a kocsiból. Az autó ürülékkel teli belsejét a szenvedő állat teljesen szétszedte, ahogy szabadulni próbált.

A kutya rendkívül rossz állapotban van, kiszáradt és csontsovány, de van remény rá, hogy túléli a történteket. A gazdákat az állatvédők feljelentik állatkínzás miatt.

2005. március 20.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó cikkeink:
Meghalt a lábon lőtt kutya
Hajléktalan kutyájára lőtt a rendőr
Rajtakapták a kutyagyilkos sintért
Szigorodó ítéletek - folytatódó állatkínzások
A rendőrség szerint nem bűnös az állatkínzó
Elfogták a zuglói állatkínzókat
10 hónap börtönbüntetésre ítélték a kutyakínzót
Hiába a törvénymódosítás - az állatkínzókat nem büntetik szigorúbban
Újabb állatkínzás Tolna megyében
Állatkínzások Miskolcon
Vadászkaland Szekszárdon
Újabb kutyák a bölcskei baltás sintérnél
Véres vérebverseny
Kutyatemető Bölcskén - újabb bizonyítékok a baltás sintér ellen
Baltás sintér Bölcskén
Véres vérebverseny
Állatkínzás hivatalos formában
Állatkínzás felsőfokon (Aláírásgyűjtés részletei!)
Kutyamészárlás Kölesden - Tiltakozz!
Temetetlen tetemek - Kutyamészárlás Kölesden

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek