Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Elfogták az állatkínzókat

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik szeptember 20-án az esti órákban kocsijuk után kötve vonszoltak végig a Szugló utcán, majd szinte agyonvertek egy kutyát Zuglóban.

Miután - saját bevallásuk szerint több kilométeren keresztül - vonszolták az utcán az állatot, kikötötték egy vasúti táblához és verni kezdték. Az egyik elkövető ruhája itt lett annyira véres, hogy később feltűnt a tetteseket kereső rendőröknek.

A szemtanúk leírása és a rendszám alapján alapján a rendőrök példás gyorsasággal előállították a Ford Escort vezetőjét és tettestársát, akik ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A Bumbum névre hallgató kis termetű keverék kutya az egyik elkövető, Cs. János édesapjának tulajdona. A tettesek állításuk szerint azért kínozták meg az állatot, hogy "megbüntessék", amiért megmorogta Cs. János gyermekeit és hullatta a szőrét. A kutyust jelenleg a Lehet úti állatkórházban ápolják. A röntgenfelvételeken látható, hogy korábban több alkalommal légpuskával is belelőttek az állatba. A kutyust információink szerint az állatkínzás bejelentői szeretnék majd örökbefogadni, ha felépül.

H. Ferenc (33) és Cs. János (24) elkövetők szabadlábon várják az eljárás lefolytatását. A kocsiban az állatkínzás elkövetésekor egy nő is tartózkodott, azonban információink szerint ellene nem indul eljárás.

Ha a vádlottak bűnösnek bizonyulnak az állatkínzás vétségének elkövetésében, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik őket. A BTK ugyanis kimondja, hogy: "vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő az, aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza (...)"

Az állatkínzás fogalma azután került be a Büntető Törvénykönyvbe, hogy tavaly nyáron biztonsági őrök hasonló módszerrel halálra kínoztak egy kutyát Fadd-Dombiroban. A nagy port kavart eset után a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány kezdeményezésére az állatvédők aláírásgyűjtő kampányba kezdtek, melynek során kb. 270 ezer érvényes aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy az állatkínzást bűncselekménnyé nyilvánítsák. Az Országgyűlés március 8-án elfogadta a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosítását. Április 25-től az állatkínzás hazánkban is bűncselekmény.

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek