|
Hiába a törvénymódosítás - az állatkínzókat nem büntetik szigorúbban
Azt hihetnénk, hogy amióta az állatkínzás az idei törvénymódosításnak köszönhetően bűncselekmény lett, a rendőrség fokozott szigorral jár el az állatokat érintő ügyekben. Ez azonban úgy tűnik, mégsincs így. Bár az eljárások lefolytatása sok településen példás gyorsasággal történik, több eset is bizonyítja, hogy a hatóságok nem szankcionálják megfelelően az állatkínzásos eseteket és a törvényt nem értelmezik megfelelően.
 | Vajon ki lesz a következő áldozat?
|
Május 23-án Tápióságban az esti órákban M.T. tápiósági lakos kétszer rálőtt szomszédja kutyájára. A Jeni nevű, közepes testű, zsemleszínű keverék kutyus gazdájával együtt tartózkodott a kerítéssel körülzárt kertben, ahova egyébként csak felügyelet mellett engedték ki - okulva a korábbiakból. Amikor a lövések eldördültek, épp egy kis dombon állt - onnan gurult le, ahogy eltatalálta a lövedék.
A kutyus gazdája, K. Éva feljelentést tett a Nagykátai Rendőrkapitányság Tápiószecsői Rendőrőrsén az ügyben. A feljelentéshez csatolta az állatorvosi szakvéleményt, mely igazolja, hogy a kutyát légpuskával meglőtték és az is benne foglaltatik, hogy az igazolást kiállító orvos korábban a tulajdonos több macskáját kezelte már lőtt sebbel.
K. Éva feljelentésében azt is leírta, hogy már hat macskája elpusztult lövés által, kettő megvakult, valamint egy a mai napig gerinclövéssel él.
A más udvarába a kerítésen keresztül átlövöldöző szomszéd, M.T. pedig akár emberi sérülést is okozhatott volna, ha a lövedék megpattan vagy célját téveszti.
A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Vizsgálati Alosztálya a feljelentést elutasította.
Így büntetnek Amerikában
Los Angelesben a napokban 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki légpuskával belelőtt saját kutyájába. Az 53 éves William Craig Howard nem tarthat a jövőben kutyát és szabadulása után speciális nevelő tanfolyamon kell majd résztvennie.
A kutyában 13 friss és 26 korábbi lövedéket találtak, hallójáratából pedig egy barackmagot távolítottak el. Az állatot elkobozták és azóta már örökbe is fogadták az állatvédőktől.
|
"A feljelentésből azt lehetett megállapítani, hogy az eset elkerített, nem nyilvános helyen történt, a lövések az állatra, és nem emberre irányultak, valamint, hogy a kár, azaz az eb kezelési költségei a 10.001 Ft-ot nem éri el, így az csak szabálysértési értéket képvisel.
A Btk.266/B.§.foglalt állatkínzás bűncselekménye sem valósult meg, mivel azt az követi el, 'aki a gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy azzal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza'. Tekintettel a fentiekre, és arra, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, hanem tulajdon elleni szabálysértés megállapítására alkalmas, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint a feljelentést elutasítom..." - áll a határozatban.
A határozatból tökéletesen látszik, hogy a hatóságok félreértelmezték a törvény szavait, hiszen pont ők idézik: "aki a gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy azzal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza". És mi sem lehet alkalmasabb arra, hogy egészségkárosodást, vagy pusztulást okozzon, mint a már említett lövedékek?
Ezen kívül meg kell említenünk, hogy a kutyus (aki egyébként szerencsésen túlélte a balesetet) kezelési költsége jóval meghaladta a 10 ezer forintot, hiszen csak a legelső elsősegélynyújtás került 9 000 forintba.
K. Éva természetsen fellebbezett az elutasítás ellen, de sajnos az elkövető addig is tovább garázdálkodik: június 26-án agyonlőtte K. Éva macskáját K. Éva kertjében és szeme láttára.
A cica fejét érte a lövés, így azonnal elpusztult. K. Éva másik macskája is eltűnt, ami azért is furcsa, mert mindegyik cica ivartalanított, oltott állat volt és nem csavarogtak a kerten kívül.
Egy másik eset Fejér megyében történt, Mezőszentgyörgyön.
E.I. július 10-én elkötötte egy rokona kis tacskó kutyáját, magával vonszolta, majd egy husánggal háromszor fejbeverte - három kisgyerek szeme láttára. A kiskutyát már nem lehetett megmenteni. E.I. a tárgyaláson azzal védekezett, hogy ittas volt és megbánta tettét.
A bíróság jogerős ítéletében mindössze 50 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rá.
Az állatvédők fel vannak háborodva, amiért a hatóságok, bár meglenne rá a lehetőségük, nem szankcionálják szigorúbban az állatkínzásokat. A Magyar Állatvédők Országos Szövetsége sajtónyilatkozatában arra kéri az illetékes szerveket, hogy éljenek a törvény adta szigor lehetőségével és egyben segítségét ajánlja fel az ilyen esetek kapcsán.
"Szeretnénk hangsúlyozni, hogy e szerint az állatkínzás megítélése
ezen emberek nagy része számára nem "csak" állatvédelmi kérdés, hanem olyan
etikai probléma, amely társadalmunk kultúráját és Magyarország megítélését, európaiságát is jelzi.
Úgy gondoljuk a vizsgálatok, nyomozások lefolytatásánál, az ítéletek
meghozatalánál figyelembe kell venni az aláírásokkal nyomatékosított
társadalmi akaratot, értékítéletet és nem szabad hagyni a kérdés
elbagatellizálását. Tudományos kutatások igazolják, hogy az állatkínzást
elkövetők közül sok olyan ember kerül ki, aki később emberellenes
bűncselekményeket követ el. Eszerint az állatvédelem egyben embervédelem is,
ezért kérjük a megfelelő szinten történő kezelését, amelyhez természetesen
minden lehetséges segítséget megadunk" - áll a MÁOSZ közleményében.
|
|