|
Állatkínzások Miskolcon
Úgy tűnik, Miskolcot és környékét sem kerülik el az állatkínzók. A Miskolci Állatsegítő Alapítványhoz egyre-másra érkeznek a lakossági bejelentések a kegyetlenkedésekről.
Akárcsak Tolna megyében, itt sem ritka a lőfegyverrel való visszaélés. Augusztus 3-án
Mezőcsáton, (Miskolctól 30 km-re) ismeretlen tettes meglőtt egy Artúr névre hallgató németjuhász kan kutyát. Az eset reggel fél 6-kor történt; az elkövető a kutya tulajdonosának kertjébe lőtt be az utcáról.
Már az első állatorvosi ellátás során látható volt, hogy a sérülést nem légpuska okozta, a röntgenfelvétel alapján pedig megállapították, hogy a lövedék nem kis kaliberű fegyverből származik.
A lövedék a mellkas jobb oldalán hatolt be és a tüdő szövetein áthatolva érte el a bal karcsontot és a mai napig nem sikerült eltávolítani Artúrból.
A tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen, de a hatályos jogszabályok értelmében az elkövető csak rongálásért büntethető (kivéve, ha bebizonyosodik a veszélyeztetés bűntette, mert ebben az esetben némileg szigorúbb büntetésre számíthat.)
Egy másik, nem kevésbé megrázó eset történt augusztus 31-én. Ismeretlen tettesek egy Janó névre hallgató, 2 éves bernáthegyi-kaukázusi keverék kan kutyát furgonjuk platójára kötöttek, majd menet közben lefékeztek és a földre esett ebet húzni kezdték az úton. Addig húzták a kocsi után, amíg valaki Sajósenye határában észre nem vette és el nem indult a kocsi felé; ekkor az elkövetők levágták Janót a kötélről és elhajtottak.
A szemtanú bejelentést tett a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak az esetről, de a kocsi rendszámát nem sikerült felírnia. Janót, aki Fadd-Domboriban halálra kínzott társánál jóval szerencsésebben megúszta a kegyetlenkedést, az állatvédők vették pártfogásukba. A mellkasán keletkezett három tenyér nagyságú seb, melynek kezelését csak kábított állapotban lehet elvégezni, remélhetőleg októberre begyógyul majd.
És hogy a sok szomorú esemény után végre egy örömhírről is beszámolhassunk: "lapzárta" után érkezett a hír, hogy Janót örökbefogadták. Egy fiatal pár egyedüli kutyája lesz egy több száz négyzetméteres telek uraként. Sebei szépen hámosodnak, visszatért a kaukázusiakra jellemző határozott tartása és a fény a szemébe...
A Miskolci Állatsegítő Alapítványt Te is támogathatod:
Cím: 3529 Miskolc, Szigeti út 2.
Telefon: 06-30-945-3444
E-mail: allatsegito@allatsegito.hu
Honlap: www.allatsegito.hu
Adószám: 18435249-2-05
Számlaszám: 12046102-00362779-00100005
|
|