Január elején sem tétlenkednek a radikális állatvédők; szerte a világon több állatszabadítási akcióra is sor került.
Az év első hírei Új-Zélandról érkeztek, ahol szilveszterkor az aktivisták egy dél-aucklandi tyúkfarmra törtek be és 30 állatot kiszabadítottak nyomorúságos körülmények közül, melyekről filmfelvételt is készítettek.
Az akciókat az Auckland Animal Action nevű szervezet bonyolította, mely reméli, hogy 2008-ra minél többen lesznek majd, akik kerülik a tojásfogyasztást.
Január 4-én a mexikói radikálisok léptek akcióba, akik egy szőrmeipari vállalat főbejáratát festették össze "szőrme=gyilkosság" és hasonló szlogenekkel, alig órákkal azután, hogy egy másik csapat (az ALF és a Zöld-Fekete Kommandó tagjai) hajnalban betörtek egy keltetőbe, ahonnan galambokat és pulykákat szabadítottak ki.
5-én Brazíliában a Instituto Pró-Carne weboldalát törte fel az Animal Liberation Front; a cég a hústermelők és húskereskedők szövetsége, mely azért jött létre, hogy Brazíliában a húsfogyasztást reklámozza. "Egyél húst. Ízletes. Egészséges. Természetes." - szól egyik szlogenjük.
Tegnap az Egyesült Királyságban surrantak be aktivisták az ország második legnagyobb szárnyas-vágóhídjára. Az akció azért különleges, mert az intézményt nagyon szigorúan őrzik; a két állatvédő kémfilmbe illően egy élőállatokat szállító teherautó oldalát használva fedezékként cselezte ki a bizonságikat. Eredetileg csak a vágás körülményeit akarták dokumentálni, végül azonban egy csirkével távoztak, akit másodpercek választottak el attól, hogy levágják.
Némi kertrecnyitogatás és üldözéses jelenet után végül csak sikerült egy csirkét megmenekíteni a "halálsorról"; a mázlis szárnyast Rocky névre keresztelték és rekord idő alatt találtak neki befogadó családot. Rocky egyébként tipikus nagyüzemi vágóbaromfi; lábai összeégtek az ammóniás ürülékben töltött hetek alatt és elég gyengécske is, mivel a növekedést serkentő hormonok miatt sok társához hasonlóan ő is gyorsabban nőtt, mint ahogy a lábai fejlődtek és így nehezen bírja el saját testsúlyát.