|
Hétfőn jelentik be az állatkísérleti statisztikákat Angliában
Állatvédő aktivisták "ellentámadására" számít a brit belügyminisztérium, ami a The Observer című lap információi szerint holnap fogja bejelenteni, hogy nagy mértékben növekedett az állatkísérletek száma az országban - 14 éve nem puszult el ennyi állat a kísérleti laborokban.
2005-ben a brit laboratóriumokban 2,91 millió állatot használtak fel, annak ellenére, hogy a kísérletek ellenzői egyre többen vannak és egyre hangosabbak. A radikális és a békés megmozdulások ellenére tavaly 60 ezerrel több állaton kísérleteztek a britek, mint egy évvel korábban. A kormány valószínűleg azzal fogja majd indokolni a 2 százalékos növekedést, hogy létfontosságú orvosi vívmányokhoz volt szükség a plusz kísérletekre.
A belügyminisztérium statisztikái szerint a legtöbb kísérletet továbbra is egereken, patkányokon és más rágcsálókon végezték. Utánuk a halak és madarak következtek, majd a kutyák, macskák és főemlősök.
Növekedés tapasztalható a genetikailag módosított állatok felhasználásában is.
A belügyminiszter szerint a statisztikák is mutatják, hogy a kormány átláthatóságra törekszik ebben az ellentmondásos kérdésben is, miközben Nagy-Britannia a világ egyik legszigorúbb állatkísérleti szabályozásával rendelkezik.
A holnapi bejelentést egyébként nagy készülődés előzi meg; az állatvédők a belügyminisztérium előtt fognak tüntetni gyászruhában az elpusztult állatok emlékére a statisztikák bejelentését megelőzően.
A brit kormány évi 10 millió fontot költ arra, hogy alternatív kísérleti módszereket dolgozzon ki, melyekhez nem szükséges állatok kínzása. Csak az összehasonlítás miatt: ez kb. a negyede annak, amennyit egy nagyobb brit állatvédő szervezet magánemberek adományaiból összekalapoz egy évben.
Ezen a héten kezdődik egyébként az a per is, melyet egy állatvédő szervezet indított a kormány azon döntése ellen, melynek értelmében tilos többek között az állatkísérleteket ellenző reklámok sugárzása. Az Animal Defenders International szerint bárkinek joga van nézeteit kifejteni a rádióban és a televízióban.
|